Múlt hét szombaton született meg a kicsi lány, majd vasárnap este jöhettünk haza. Ma egy hete, hogy már egy teljes napot itthon töltöttünk együtt.
Anyukám itt van, nagyon-nagyon sokat segít és támogat, nos, mondhatom, van is miért. Amikor az ember lánya a harmadik gyermekét várja, gondolja, sok újat már nem tud tanulni. Aztán eme elbizakodottságában az élet csavarint egyet a dolgokon és máris, csupa kérdőjelek karikáznak az ember feje körül...Tudjátok, mint a rajzfilmekben...
Mondjuk az a jó, ha támogató családtagok ilyenkor körülvesznek, kevésbé éli meg "tragikusan" az ember ezeket a helyzeteket.
A lényeg, a lényeg, ma már jobb mint tegnap, és remélem, holnap még jobb lesz.
De most inkább kanyarodjunk másfelé. Sokáig nem árultam el Miss Baby nevét, s nem sznobságból vagy egyéb ilyen úri huncutságból, hanem azért, mert valóban nem egyeztünk meg. Azért titkon reméltem, hogy sikerül meggyőznöm a fiúkat, mert a név azonnal megragadt bennem, a jelentése is tetszett és mikor előkotortam az interneten a hozzáfűződő mesét, akkor pedig még inkább éreztem, nem hiába motoszkált állandóan a fejemben. :)))
Ha van kedvetek, olvassátok el ezt a történetet, ami egy régi-régi tündérmese, ahogy kell a jóságossal és a gonosszal egyaránt.
Helka és Kelén legendája Tihanyhoz kötődik.
"Réges – régen csodaszép kastély állt a félsziget csücskén. Rohan, a vak herceg élt itt, két szépséges leányával, Horkával és Helkával. Horka, bár gyönyörű volt, velejéig romlott, hangja új csattogott, mint a repedt fazék. Helka viszont nem csak szép, hanem jóságos hercegkisasszony volt. Bár a palota tele volt kincsekkel és a lányokkal búsás hozomány járt, egy herceg vagy vitéz sem akadt, aki a rikácsoló Horka kezét kérte volna. Horka egyre féltékenyebb lett húgára, s apjától kért segítséget: adja oda kincsei felét annak az ifjúnak, aki szörnyű hangjától megszabadítja. Sok csaló és szerencselovag jött a kastélyba, de mind dolga végezetlenül távozott. Thuz herceg – aki az Alföldről érkezett – kitartóbb volt mindnyájuknál. A herceg foga nagyon fájt a sok kincsre. Ahogy a Balaton partján üldögélt, szakadatlanul törte a fejét, mit tehetne Horka csúf hangjával. Mivel semmi sem jutott eszébe, dühében felkiáltott:
- Ég és föld szellemei, istenek vagy ördögök, segítsetek!
Ekkor a szél felkorbácsolta az ezüshidat, amit a telihold vont a tóra. Susogni kezdett a nád, és egy ködbe burkolózott nőalak emelkedett ki a tóból. Kezében aranybuzogányos nádat tartott. Sió volt, a Balaton tündére. Szép is lehetett volna, de haj helyett rút kígyók tekergőztek arca körül. Átok ült rajt, s csak egy igaz szerelmes őszinte ajándéka törhette meg a varázslatot. Sió azt hitte, Thuz szerelme tiszta, így elmondta neki, hogyan gyógyíthatja meg Horkát. A tündér azt gondolta, alkut köthet az ifjúval, s végre megszabadul kígyó – koronájától. Elmondta Thuznak, mit kell tennie. A tihanyi vár lábánál van egy sír, ott él egy barlangban egy öreg remete, s az ő sárgaköves gyűrűjét kell Horkának hét nap hét éjjel a nyelve alatt tartania, hogy angyali hangja legyen. Cserébe Sió Helka aranyszőrű gödölyéjének első nyírás szőrét kérte. Thuz mindent megígért, s már rohant is a palotába. Bár a tó tündére bosszút ígért, ha a herceg nem teljesíti a szavát, Thuz ezzel mit sem törődött.
Sió valaha gyönyörű, aranyhajú tündér volt, rabul ejtette minden férfi szívét. De nem kellett neki egy sem, csak játszott velük, majd elhajította őket. Akkoriban még a Bakony erdeje a Balatonig ért. Az erdőben élt Kamor, a varázsló és fia, akit szintén Kamornak hívtak. Szerelmes lett ő is a szépséges Sióba. A tündér hársfavirágvízért küldte a Bakonyba, s mikor visszaért a tóhoz, hallotta, hogy Sió szerelmesen suttog a parton egy másik ifjúval. Meghasadt a szegény fiú szíve, s nemsokára Tihany szikláiról a mélybe vetette magát. Apja a sziklák alá temette, sírján gyönyörű virágok nőttek. Egy öreg remete telepedett le a sír melletti barlangban, s gondozta az ismeretlen sírt. Kamor bosszút állt fia hiábavaló haláláért. Egy este öreg pásztor képében látogatta meg Siót. Azt mondta neki, fiatal ura küldte, hársfavirágvizet hozott. De amint kinyitotta az edényt, kígyók lepték el a fejét.
- A Bakony kígyóit hordod majd fejeden, míg az igaz szerelem – melyet te nem ismersz – önként fel nem oldoz. –mondta a közben visszaváltozott Kamor. A bakonyi szél azon az éjjelen fenékig felkorbácsolta a Balaton vizét.
Mikor Sió találkozott Thuz herceggel, reménykedni kezdett, talán végre feloldja valaki a varázslatot. De Thuznak esze ágában sem volt visszatérni a tündérhez. Elkérte a sárgaköves gyűrűt a remetétől, Horka a nyelve alá tette, hét nap, hét éjszaka. S valóban, mikor letelt az idő, gyönyörű, csengő hangja lett. Egybekeltek, a gyűrűt pedig megtartották emléknek. Sió követet küldött Thuzhoz, de a herceg kinevette, nem teljesítette adott ígéretét. Nemsokára az öreg remete nagyon beteg lett, s fiát, Kelént küldte a gyűrűért. A fiú hiába könyörgött Horkának és Thuznak, hogy apja csak a gyűrű erejétől gyógyulhat meg. Nem adták vissza neki. A magába roskadt fiút gyönyörű lány szólította meg a palota folyosóján. Helka volt, s kárpótlásul nővére gonoszságáért Kelénnel tartott, segített ápolni idős apját. A remete a gondos ápolásnak köszönhetően meggyógyult, a két fiatal pedig egymásba szeretett az együtt töltött idő alatt. Szerelmüket titkolni kényszerültek, mert Kelén szegény ember fia volt, s Rohan herceg nem tartotta volna méltónak lánya kezére.
Eközben Horka és Thuz ahelyett, hogy boldogan éltek volna, azon kezdték törni a fejüket, hogyan szerezzék meg Rohan herceg többi kincsét is. A jóságos Helka útjában állt gonosz tervüknek, ezért először őt akarták eltávolítani apjuk közeléből. A hegy alatt élt egy cigányasszony, aki boszorkány hírében állt. Hozzá fordultak segítségért. Tudták, hogy Helka mindent megtenne apjáért, Rohan hercegért. Gonosz tervet eszeltek ki. Élt a Balaton közepén egy varázserejű hal, Sió kedvenc halacskája. Horka azt mondta Helkának, ha megszerzi az aranyhalat, és apja eszik húsából, megjön szeme világa. Tudta Horka, hogy Sió nem fogja hagyni elvészni a halat, így húga nem tér vissza veszélyes küldetéséből. Helka azonnal útnak indult, Kelén elkísérte útján. Mikor Sió rájött, hogy a pár aprócska csónakján kedvenc halacskáját akarja megszerezni, éktelen haragra gerjedt. Hatalmas, sötét hullámokat kavart a tó szelíd vizén, a kis lélekvesztő szinte eltűnt közöttük. Sió el akarta pusztítani őket, de látta halált megvető bátorságukat és igaz szerelmüket, és reménykedni kezdett: talán ők képesek lennének feloldani az őt sújtó átkot. Alkut ajánlott nekik. A halacskáért cserébe kérte a gödölye arany szőrét. A szerelmesek megesküdtek, hogy teljesítik ígéretüket, Sió pedig odaadta a halat.
Horka nagyon csodálkozott, mikor húgát viszont látta. Arra gondolt, nem baj, kitalálnak majd egy másik tervet elpusztítására. Elkérte Helkától a halat, hogy apjának finom vacsorát főzzön belőle. De nem így tett, maga falta fel a halacskát, Rohan hercegnek egy közönséges halból készített vacsorát. Így a herceg továbbra is vak maradt.
Horka és Thuz újra felkereste a cigányasszonyt. Úgy gondolták, az is elég, ha Kelént elpusztítják, hiszen szerelme úgyis utána hal. Állt a Bakony közepén egy hatalmas cserfa, melynek tetején lakatlan hollófészek árválkodik. A fészekben összegyűlt harmatvíz varázserővel bír, azt kell megszereznie Kelénnek, hogy az öreg Rohan visszanyerje szeme világát. A fát azonban hatalmas vadkan őrzi, meg kell küzdenie vele annak, aki a fa kincsére áhítozik. Kelén azonnal útnak indult, hiszen látta, hogy Helka milyen bánatos. Hét nap hét éjjel bolyongott a Bakonyban, de nem találta meg a fát. A bakonyi szél megsajnálta a fiút és elvezette Kamorhoz. A varázsló ismerte őt. Kelén elmesélte történetét. Kamor rögtön átlátott Horka és Thuz gonosz tervén, s megígérte, hogy segít a fiúnak. Elvezette a cserfához, maga végzett a vadkannal, segített feljutni Kelénnek a fa csúcsára a harmatvízért. Mikor végeztek, elkísérte a fiút a Bakony széléig.
-Tudd meg, hogy a sírban, melyet apáddal gondoztok, a fiam nyugszik. Bármikor bajba kerülsz, mondd ki nevem háromszor a sír mellett, s én ott termek a bakonyi szél szárnyán.
Mikor Kelén hazatért, Horka nagyon elcsodálkozott, de továbbra sem tett le tervéről. A vadkan nyelvéből férjének reggelit készített, ő maga pedig tükre elé ült, és arcára locsolta a harmatvizet. A varázslat azonban máshogy hatott a két gonosz lélekre. Thuz csúf vadkanná változott, Horka pedig – miután magára locsolta a harmatvizet – egy fekete holló alakját öltötte magára. A két riadt állat elmenekült a palotából, mielőtt bárki észrevette volna őket.
Helka – miután köszöntötte szerelmesét – sietett Horkához a varázsszerért. De csak az elfogyasztott vadkannyelv maradványait és az üres kulacsot találta. Bánatában Kelénhez sietett a remetelakba. A két fiatal leült egy padra a sír mellé, s ott búslakodott.
-Hej, Kamor, Kamor, hiába volt minden segítséged! Ha Kamor itt lenne, biztosan tudná a megoldást bajainkra! –sóhajtott Kelén.
Ekkor szél támadt, s hamarosan ott termett a varázsló a fiatalok előtt.
-Kimondtad háromszor a nevem, hát itt vagyok! –mondta.
Szép sorban elmondták a történteket a varázslónak. Kamor sejtette, hogy mi történt Horkával és Thuzzal. Segített a két fiatalnak.
-Minden nap gyűjtsd össze a sír virágainak harmatcseppjeit – mondta a varázsló – de csak Helkának add oda, senki másnak! Azzal locsolja meg Rohan herceg szemét, s visszatér a látása! – ezzel elbúcsúzott a fiataloktól, s a szél hátán visszatért a Bakonyba.
Három nap múlva az öreg herceg újból láthatta a napvilágot. Nagy örömében azt sem bánta, hogy Helka kezét egy szegény ifjú kéri tőle. Horkát és Thuzt senki sem kereste. Pár nap múlva dühös vadkan rontott a remete életére, feje felett holló keringett. De Kelén a közelben volt, s íjával leterítette a két undok állatot, így a remetének nem esett bántódása. A holló és a vadkan teste lezuhant a sziklákon.
Helka és Kelén egybekeltek, hatalmas lakodalmat csaptak. De véget sem ért a mulatság, a két fiatal csónakba szállt. Vitték magukkal az aranyszörű gödölyét és egy arany ollót is. Mikor beértek a tó közepére, Siót szólították. A tündér kiemelkedett a vízből, Helka pedig odaadta neki a gödölye szőrét. Sió fejéről lehullottak a csúf kígyók, gyönyörű aranyfürtjei ragyogtak a napfényben. A fiatalokat Füreden sodorta partra a víz. Kamor várta ott őket. Megáldotta hűséges szerelmüket. Cserfa varázsbotját a földre dobta, Sió pedig aranybuzogányos nádját, s így szóltak:
- Ezen a helyen gyűljenek össze hegyeim érceinek legjótékonyabb erői! – kiáltotta Kamor.
- És vizeimnek legjótékonyabb forrásai –mondta Sió.
Azon a helyen gyógyító forrás fakadt. A két fiatal boldogan élt, emléküket már csak az öreg balatoni emberek és néhány szépséges hajó őrzi."
(Forrás: bezzeganya.postr.hu)
Sok szeretettel várlak A HáziManóKuckó facebook csoportjában. Csak kattints ide: https://www.facebook.com/groups/484201874985583/
Anyukám itt van, nagyon-nagyon sokat segít és támogat, nos, mondhatom, van is miért. Amikor az ember lánya a harmadik gyermekét várja, gondolja, sok újat már nem tud tanulni. Aztán eme elbizakodottságában az élet csavarint egyet a dolgokon és máris, csupa kérdőjelek karikáznak az ember feje körül...Tudjátok, mint a rajzfilmekben...
Mondjuk az a jó, ha támogató családtagok ilyenkor körülvesznek, kevésbé éli meg "tragikusan" az ember ezeket a helyzeteket.
A lényeg, a lényeg, ma már jobb mint tegnap, és remélem, holnap még jobb lesz.
De most inkább kanyarodjunk másfelé. Sokáig nem árultam el Miss Baby nevét, s nem sznobságból vagy egyéb ilyen úri huncutságból, hanem azért, mert valóban nem egyeztünk meg. Azért titkon reméltem, hogy sikerül meggyőznöm a fiúkat, mert a név azonnal megragadt bennem, a jelentése is tetszett és mikor előkotortam az interneten a hozzáfűződő mesét, akkor pedig még inkább éreztem, nem hiába motoszkált állandóan a fejemben. :)))
Ha van kedvetek, olvassátok el ezt a történetet, ami egy régi-régi tündérmese, ahogy kell a jóságossal és a gonosszal egyaránt.
Helka és Kelén legendája Tihanyhoz kötődik.
"Réges – régen csodaszép kastély állt a félsziget csücskén. Rohan, a vak herceg élt itt, két szépséges leányával, Horkával és Helkával. Horka, bár gyönyörű volt, velejéig romlott, hangja új csattogott, mint a repedt fazék. Helka viszont nem csak szép, hanem jóságos hercegkisasszony volt. Bár a palota tele volt kincsekkel és a lányokkal búsás hozomány járt, egy herceg vagy vitéz sem akadt, aki a rikácsoló Horka kezét kérte volna. Horka egyre féltékenyebb lett húgára, s apjától kért segítséget: adja oda kincsei felét annak az ifjúnak, aki szörnyű hangjától megszabadítja. Sok csaló és szerencselovag jött a kastélyba, de mind dolga végezetlenül távozott. Thuz herceg – aki az Alföldről érkezett – kitartóbb volt mindnyájuknál. A herceg foga nagyon fájt a sok kincsre. Ahogy a Balaton partján üldögélt, szakadatlanul törte a fejét, mit tehetne Horka csúf hangjával. Mivel semmi sem jutott eszébe, dühében felkiáltott:
- Ég és föld szellemei, istenek vagy ördögök, segítsetek!
Ekkor a szél felkorbácsolta az ezüshidat, amit a telihold vont a tóra. Susogni kezdett a nád, és egy ködbe burkolózott nőalak emelkedett ki a tóból. Kezében aranybuzogányos nádat tartott. Sió volt, a Balaton tündére. Szép is lehetett volna, de haj helyett rút kígyók tekergőztek arca körül. Átok ült rajt, s csak egy igaz szerelmes őszinte ajándéka törhette meg a varázslatot. Sió azt hitte, Thuz szerelme tiszta, így elmondta neki, hogyan gyógyíthatja meg Horkát. A tündér azt gondolta, alkut köthet az ifjúval, s végre megszabadul kígyó – koronájától. Elmondta Thuznak, mit kell tennie. A tihanyi vár lábánál van egy sír, ott él egy barlangban egy öreg remete, s az ő sárgaköves gyűrűjét kell Horkának hét nap hét éjjel a nyelve alatt tartania, hogy angyali hangja legyen. Cserébe Sió Helka aranyszőrű gödölyéjének első nyírás szőrét kérte. Thuz mindent megígért, s már rohant is a palotába. Bár a tó tündére bosszút ígért, ha a herceg nem teljesíti a szavát, Thuz ezzel mit sem törődött.
Sió valaha gyönyörű, aranyhajú tündér volt, rabul ejtette minden férfi szívét. De nem kellett neki egy sem, csak játszott velük, majd elhajította őket. Akkoriban még a Bakony erdeje a Balatonig ért. Az erdőben élt Kamor, a varázsló és fia, akit szintén Kamornak hívtak. Szerelmes lett ő is a szépséges Sióba. A tündér hársfavirágvízért küldte a Bakonyba, s mikor visszaért a tóhoz, hallotta, hogy Sió szerelmesen suttog a parton egy másik ifjúval. Meghasadt a szegény fiú szíve, s nemsokára Tihany szikláiról a mélybe vetette magát. Apja a sziklák alá temette, sírján gyönyörű virágok nőttek. Egy öreg remete telepedett le a sír melletti barlangban, s gondozta az ismeretlen sírt. Kamor bosszút állt fia hiábavaló haláláért. Egy este öreg pásztor képében látogatta meg Siót. Azt mondta neki, fiatal ura küldte, hársfavirágvizet hozott. De amint kinyitotta az edényt, kígyók lepték el a fejét.
- A Bakony kígyóit hordod majd fejeden, míg az igaz szerelem – melyet te nem ismersz – önként fel nem oldoz. –mondta a közben visszaváltozott Kamor. A bakonyi szél azon az éjjelen fenékig felkorbácsolta a Balaton vizét.
Mikor Sió találkozott Thuz herceggel, reménykedni kezdett, talán végre feloldja valaki a varázslatot. De Thuznak esze ágában sem volt visszatérni a tündérhez. Elkérte a sárgaköves gyűrűt a remetétől, Horka a nyelve alá tette, hét nap, hét éjszaka. S valóban, mikor letelt az idő, gyönyörű, csengő hangja lett. Egybekeltek, a gyűrűt pedig megtartották emléknek. Sió követet küldött Thuzhoz, de a herceg kinevette, nem teljesítette adott ígéretét. Nemsokára az öreg remete nagyon beteg lett, s fiát, Kelént küldte a gyűrűért. A fiú hiába könyörgött Horkának és Thuznak, hogy apja csak a gyűrű erejétől gyógyulhat meg. Nem adták vissza neki. A magába roskadt fiút gyönyörű lány szólította meg a palota folyosóján. Helka volt, s kárpótlásul nővére gonoszságáért Kelénnel tartott, segített ápolni idős apját. A remete a gondos ápolásnak köszönhetően meggyógyult, a két fiatal pedig egymásba szeretett az együtt töltött idő alatt. Szerelmüket titkolni kényszerültek, mert Kelén szegény ember fia volt, s Rohan herceg nem tartotta volna méltónak lánya kezére.
Eközben Horka és Thuz ahelyett, hogy boldogan éltek volna, azon kezdték törni a fejüket, hogyan szerezzék meg Rohan herceg többi kincsét is. A jóságos Helka útjában állt gonosz tervüknek, ezért először őt akarták eltávolítani apjuk közeléből. A hegy alatt élt egy cigányasszony, aki boszorkány hírében állt. Hozzá fordultak segítségért. Tudták, hogy Helka mindent megtenne apjáért, Rohan hercegért. Gonosz tervet eszeltek ki. Élt a Balaton közepén egy varázserejű hal, Sió kedvenc halacskája. Horka azt mondta Helkának, ha megszerzi az aranyhalat, és apja eszik húsából, megjön szeme világa. Tudta Horka, hogy Sió nem fogja hagyni elvészni a halat, így húga nem tér vissza veszélyes küldetéséből. Helka azonnal útnak indult, Kelén elkísérte útján. Mikor Sió rájött, hogy a pár aprócska csónakján kedvenc halacskáját akarja megszerezni, éktelen haragra gerjedt. Hatalmas, sötét hullámokat kavart a tó szelíd vizén, a kis lélekvesztő szinte eltűnt közöttük. Sió el akarta pusztítani őket, de látta halált megvető bátorságukat és igaz szerelmüket, és reménykedni kezdett: talán ők képesek lennének feloldani az őt sújtó átkot. Alkut ajánlott nekik. A halacskáért cserébe kérte a gödölye arany szőrét. A szerelmesek megesküdtek, hogy teljesítik ígéretüket, Sió pedig odaadta a halat.
Horka nagyon csodálkozott, mikor húgát viszont látta. Arra gondolt, nem baj, kitalálnak majd egy másik tervet elpusztítására. Elkérte Helkától a halat, hogy apjának finom vacsorát főzzön belőle. De nem így tett, maga falta fel a halacskát, Rohan hercegnek egy közönséges halból készített vacsorát. Így a herceg továbbra is vak maradt.
Horka és Thuz újra felkereste a cigányasszonyt. Úgy gondolták, az is elég, ha Kelént elpusztítják, hiszen szerelme úgyis utána hal. Állt a Bakony közepén egy hatalmas cserfa, melynek tetején lakatlan hollófészek árválkodik. A fészekben összegyűlt harmatvíz varázserővel bír, azt kell megszereznie Kelénnek, hogy az öreg Rohan visszanyerje szeme világát. A fát azonban hatalmas vadkan őrzi, meg kell küzdenie vele annak, aki a fa kincsére áhítozik. Kelén azonnal útnak indult, hiszen látta, hogy Helka milyen bánatos. Hét nap hét éjjel bolyongott a Bakonyban, de nem találta meg a fát. A bakonyi szél megsajnálta a fiút és elvezette Kamorhoz. A varázsló ismerte őt. Kelén elmesélte történetét. Kamor rögtön átlátott Horka és Thuz gonosz tervén, s megígérte, hogy segít a fiúnak. Elvezette a cserfához, maga végzett a vadkannal, segített feljutni Kelénnek a fa csúcsára a harmatvízért. Mikor végeztek, elkísérte a fiút a Bakony széléig.
-Tudd meg, hogy a sírban, melyet apáddal gondoztok, a fiam nyugszik. Bármikor bajba kerülsz, mondd ki nevem háromszor a sír mellett, s én ott termek a bakonyi szél szárnyán.
Mikor Kelén hazatért, Horka nagyon elcsodálkozott, de továbbra sem tett le tervéről. A vadkan nyelvéből férjének reggelit készített, ő maga pedig tükre elé ült, és arcára locsolta a harmatvizet. A varázslat azonban máshogy hatott a két gonosz lélekre. Thuz csúf vadkanná változott, Horka pedig – miután magára locsolta a harmatvizet – egy fekete holló alakját öltötte magára. A két riadt állat elmenekült a palotából, mielőtt bárki észrevette volna őket.
Helka – miután köszöntötte szerelmesét – sietett Horkához a varázsszerért. De csak az elfogyasztott vadkannyelv maradványait és az üres kulacsot találta. Bánatában Kelénhez sietett a remetelakba. A két fiatal leült egy padra a sír mellé, s ott búslakodott.
-Hej, Kamor, Kamor, hiába volt minden segítséged! Ha Kamor itt lenne, biztosan tudná a megoldást bajainkra! –sóhajtott Kelén.
Ekkor szél támadt, s hamarosan ott termett a varázsló a fiatalok előtt.
-Kimondtad háromszor a nevem, hát itt vagyok! –mondta.
Szép sorban elmondták a történteket a varázslónak. Kamor sejtette, hogy mi történt Horkával és Thuzzal. Segített a két fiatalnak.
-Minden nap gyűjtsd össze a sír virágainak harmatcseppjeit – mondta a varázsló – de csak Helkának add oda, senki másnak! Azzal locsolja meg Rohan herceg szemét, s visszatér a látása! – ezzel elbúcsúzott a fiataloktól, s a szél hátán visszatért a Bakonyba.
Három nap múlva az öreg herceg újból láthatta a napvilágot. Nagy örömében azt sem bánta, hogy Helka kezét egy szegény ifjú kéri tőle. Horkát és Thuzt senki sem kereste. Pár nap múlva dühös vadkan rontott a remete életére, feje felett holló keringett. De Kelén a közelben volt, s íjával leterítette a két undok állatot, így a remetének nem esett bántódása. A holló és a vadkan teste lezuhant a sziklákon.
Helka és Kelén egybekeltek, hatalmas lakodalmat csaptak. De véget sem ért a mulatság, a két fiatal csónakba szállt. Vitték magukkal az aranyszörű gödölyét és egy arany ollót is. Mikor beértek a tó közepére, Siót szólították. A tündér kiemelkedett a vízből, Helka pedig odaadta neki a gödölye szőrét. Sió fejéről lehullottak a csúf kígyók, gyönyörű aranyfürtjei ragyogtak a napfényben. A fiatalokat Füreden sodorta partra a víz. Kamor várta ott őket. Megáldotta hűséges szerelmüket. Cserfa varázsbotját a földre dobta, Sió pedig aranybuzogányos nádját, s így szóltak:
- Ezen a helyen gyűljenek össze hegyeim érceinek legjótékonyabb erői! – kiáltotta Kamor.
- És vizeimnek legjótékonyabb forrásai –mondta Sió.
Azon a helyen gyógyító forrás fakadt. A két fiatal boldogan élt, emléküket már csak az öreg balatoni emberek és néhány szépséges hajó őrzi."
(Forrás: bezzeganya.postr.hu)
 |
| ...és a mi kis tündérkénk 9 naposan |
Sok szeretettel várlak A HáziManóKuckó facebook csoportjában. Csak kattints ide: https://www.facebook.com/groups/484201874985583/
