Translate

Translate

2011. május 25., szerda

Baba jóga




Évekkel ezelőtt fedeztem fel, hogy hugom volt ovis társa elkészített egy kismama jóga és egy baba-mama jóga dvd-t. Akkor már kicsiM-mel kinőttünk abból a korból, mikor érdemes lett volna nekiállni, de elhatároztam, hogy ha még1x kisbabát várnék, akkor kipróbálnám ezeknek a gyakorlatoknak a jótékony hatását.



A várandós jóga is jó volt, így a baba-mama jógába is gondoltam, belevágunk majd, ha eljön az ideje.


A mai nap jött el. Nagyjából már átnéztem a dvd-t, és egyre jobban fűtött a kíváncsiság, vajon piciM-nek hogy fog tetszeni.


A reggel és így a délelőtt is egy kicsit máshogy alakult, mint szokott, a 10 órási alvásból (ami néha akár délig is eltart) kb. fél óra múlva felriadt a pici némi nemű pelus dolgok miatt. Nem is tudtam már visszaaltatni. Ilyenkor viszont egy idő után átmegyünk nyüglődősbe, amit ma nagyon nem szerettem volna. No, gondoltam, most érkezett el a pillanat, hogy megpróbáljuk. Nem is volt már tele a pocak, időnk is volt rá.


Az első részben a babamasszázst nagyon élvezte Peti. A baba tornáztatós részben volt néhány meglepett tekintet (pl. átfordítattam a hátáról a hasára...), de alapjában véve, nagyon tetszett neki. A közös gyakorlatozást már nem bírta, akkor abbahagytuk, de folytatás mindenképpen következik. Így is majdnem fél órát tornáztunk, mókáztunk.


Ha személyesen akarsz találkozni Melindáékkal, Dunaújvárosig kell utaznod
Egészségért jóga stúdió biztos vagyok benne, hogy megéri.



És egy fotó piciM-ről a jógázás után.
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése