Translate

Translate

2011. június 21., kedd

Nosztalgia és projekt...

3 hete kicsiM érdekes feladatot kapott a suliban, "Kedvenc országom" címmel projektet kellett készíteni.
Ebben az évben nem ez volt az első. Rögtön a tanév kezdetén volt már egy madaras, majd csoportmunkában egyiptomos, kb. 1 hónappal ezelőtt a kedvenc együttesről kellett készíteni, most pedig ezt adta a tanító néni.

Az előző projekt nagyon jól sikerült, Gábort külön megdicsérte a tanító nénije, aki persze nagyon büszke volt magára. Na, jó, azért egy kicsit segítettem neki. :)
Mikor hazaérkezett az újabb feladattal, elkezdett járni az agyam, mivel rukkolhatnánk ki. Találtam egy külföldi oldalt, ahol több lapbook ötletet lehet találni: http://lapbookdiva.com/?p=81 majd miután megnéztük közösen, megbeszéltük minden teendőt. Milyen legyen a kivitelezése, mi legyen benne, összeírta, tervet készített...
Nyírt, rajzolt, írt, fogalmazott, képeket kerestünk, ragasztott, nyírt, rajzolt... Minden napra jutott egy új részfeladat. Persze, nem sikerült időben befejezni, s miután vasárnap két vendégséből értünk haza fél 9 körül, nekiültünk ApaM-mel és befejeztük, ami még hátra volt.
Azt hiszem, azt mondanom sem kell, hogy Magyarország lett a projekt témája. Sok mindent kihagytunk, de nagyon sokminden felkerült, és szívet melengető volt, mikor elmondta kicsiM, hogy miért ezt az országot válaszotta. A képvagdosás és munkálkodás közben több téma felkerült, amit megbeszéltünk, pl. az 1848-as forradalom, a vallások alakulása az évszázadok során... s remélem, valamicske meg is maradt, bár a beszélgetések során azért éreztem, hogy ezek még nagyon messze állnak tőle.:)
A tényadatok mellett helyet kapott a magyar konyha bemutatása, néhány nagy politikai személyiség, képek Budapestről, a legnagyobb városok, növények és állatok...
Képeket nem készítettünk róla, de - elvileg - holnap visszakapják és akkor mi is előkapjuk a fényképezőgépet.

Ahogy ott kuporogtunk és az utolsó simításokat végeztük ApaM-mel, eszembe jutott egy hasonló jelenet. Kb. ennyi idős lehettem, mint kicsiM, mikor azt a feladatot kaptuk, hogy házat vagy nyaralót kellett megterveznünk és maketteznünk. Az egész család azt csinálta. Minden méretarányos volt, a kis asztaltól kezdve a wc-ig... minden. Anyu még függönyt is varrt az ablakokra. Mi pedig majd' 30 évvel később, több száz kilométerrel arrébb motyolunk a saját szülőhazánk bemutatásával, de hasonló szeretettel, mint akkor azzal a kis házzal. :)

Végül megszületett a mű: egy nagy kartonlapon poszter méretben kinyomtatva Magyarország, körbe-körbe a sok-sok és mégis kevés információ: a szép tájakról, pénznemről, híres emberekről... Házi matematikusunk segítségével mindezt összehajtogattuk egy nagy kockává, ami kívülről színes papír borítást kapott, hiszen a Rubik kocka is magyar találmány! :)

Izgatottan várjuk az eredményt, bár kicsiM elragadtatott csillogó szemét látva reggel, nem volt kérdés, az ő szemében ki nyerte ezt a projektet.:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése