Translate

Translate

2011. június 15., szerda

Tom csirkelevese






Ezt a finom levest többször elkészítettem már, magában is megállja a helyét ebédre. Az elkészítése sem ördöngősség, kb. 1,5 óra az elkészítésének ideje, de nem kell mellette állni, közben lehet takarítani mondjuk a lakást, vagy olvasgatni a kanapén. (Esetleg facebookozni vagy blogokat böngészni. :)



Hozzávalók (elég nagy mennyiség, 4 fő bőven jól lakik belőle):


50 dkg apróra vágott csirkehús

3 szelet apróra vágott húsos szalonna

8 dl tyúkhúsleves

3 dkg vak

3 felkockázott, közepes burgonya

3 felaprított hagyma (én póráhagymát szoktam használni)

6 dl tej

1,5 dl tejszín

só és bors

2 evőkanál vágott petrezselyem

(konzerv kukorica)



a tálaláshoz ír szódás kenyér


Lábosban, kis lángon 10 percig pirítjuk a húst és a szalonnát.

Hozzáadjuk a vajat, a burgonyát és a hagymát. További 15 percig pirítjuk, állandó keverés mellett.

Felöntjük a levessel meg a tejjel, felforraljuk, majd 45 percig gyöngyözve forraljuk. Sóval, borssal ízesítjük.

Belekeverjük a tejszínt és még 5 percig gyöngyözve forraljuk.
Én még egy marék konzerv kukoricát is szoktam a végén hozzáadni.
Meghintjük petrezselyemmel. Ír szódás kenyérrel (élesztő helyett szódabikarbóna van benne) tálalhatjuk.

Ezt az ételt kicsiM is örömmel kanalazza.


Jó étvágyat!


1 megjegyzés: