Translate

Translate

2013. június 1., szombat

HáziManóKuckó - vagyis HMK

A HMK foglalkozások, attól függetlenül, hogy otthon zajlanak, azért gondos előkészítést igényelnek! Bár nem ül melletted egy iskolai vagy óvodai szakvezető és 10 csoporttárs, hogy csak a hibát keressék a 45 percben (erre vannak tréningelve :) ), de azért jó, ha kicsit előkészítjük a terepet. Így gördülékenyen tudsz varázsolni és a kicsid is jobban fogja élvezni. De mielőtt sorba vennénk, mit is készítsünk elő, nézzük, miért is, hogyan épül fel egy foglalkozás - általánosan.

Nálunk zene jelzi a kezdést és a választott témához kapcsolódó közös meseolvasással folytatjuk.
Ezután a szőnyegre telepszünk, ahol kirakóssal játszunk (a későbbiekben mással is), ami ugyancsak az adott témához kapcsolódik. Nemcsak összerakjuk őket, hanem közben-utána kérdezgetem is a képekről. Ha van, akkor mondókát is mondok, természetesen a témához kapcsolódót.
Aztán következik az asztal és a kisszék. Fontos, hogy egy közeli polcra vagy nálunk pl. az ablakpárkányra, oda legyen készítve minden a kezünk alá, amit ebben a részben fel szeretnénk használni. Mondanom sem kell, ha ki kell szaladnunk a ragasztóért, vagy a másik szobában hagytuk a színes ceruza készletet, megtörik a varázs és könnyen hiszti lehet belőle. Készítsünk oda mindent és élvezzük az együtt töltött időt! :)
A kreatív rész után következhet a témához kapcsolódó szabad játék a szőnyegen vagy közös éneklés, hangszeres rész.
Ezután nálunk a "tízórai" vagy uzsonna. Kiegészítheti egy kis mesenézés (ha nem vagytok ellene), persze szigorúan témához kapcsolva. :)
Holnap pedig el kezdjük összeszedni, mire is lesz szükségünk!

Addig is jó játékot kívánunk:



Ági és Peti


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése