Translate

Translate

2013. június 10., hétfő

Közlekedési eszközök - hajók

Az egyik kedvenc kézműves ötletemet is láthatjátok a képeken. Igazán élveztes volt ez a közös móka. :)

1. Zene
2. A meseolvasás kicsit kreatívra sikerült, mert egy angol nyelvű mesekönyvet nézegettünk végig és én találtam ki a képekhez szöveget. :)



2. A szőnyegen egy új játékot játszottunk. Egy nagy dobókocka segítségével párosítottuk a képeket.

Szükség van egy repülőre, egy hajóra, egy autóra, egy vonatra, kerékpárra és egy buszra, amit a dobókocka oldalaira ragasztunk.
A dobókocka úgy készül, hogy két tetrapack alját levágjuk (négyzet legyen az alapja - ezen a képen a sárga kupakos), egymásba csúsztatjuk és megragasztjuk minden oldalát cellux-szal. Ugyanolyan legyen a magassága mint a szélessége.


Ezután fehér papírral (négyzetlapokkal) beborítjuk.
Ezekre a fehér oldalakra ragasztjuk a képeket.

A kártyákat letesszük a szőnyegre majd dobunk a dobókockával. Amelyik képre fordul a dobókocka, azt kell kiválasztani a kártyák közül is.


Ha tudunk énekelhetünk dalocskát vagy mondhatunk mondókát is az adott közlekedési eszközhöz.
Miután megnéztünk minden képet és sikerült párosítani a kártyákkal, kértem Petit, mutassa meg mégegyszer a hajót!
Mondtam neki, ma ezzel a közlekedési eszközzel fogunk foglalkozni.

3. Mondóka:

Megy a hajó a Dunán,
lemaradt a kapitány,
kiabál, trombitál,
de a hajó meg sem áll!

4. Kézműveskedés:

Sikerült jó néhány képet készítenem, így sokat írnom sem kell róla.

Szükséges:
hungarocell darab
(ApaM hozott nekünk a munkahelyéről egy nyomtató kidobásra ítélt  csomagolóanyagából)
akrill festék
ecset vagy szivacsdarab
hurkapálca
vitorlának anyagdarab
(nekünk egy vékony poláranyag darab volt, amit papírlyukasztó segítségével kilyukkasztgattam).
Ha nincs ilyenünk egy vékony filcdarab is jó vagy papír, amit körbe kilyukkasztunk előre, hogy könnyebb legyen majd végigfűzni rajta a cipőfűzőt.
cipőfűző

1. Peti befestette az akrillfestékkel  a hungarocell darabot. A szivacsdarab épp kézbe illő volt.



2. Amíg száradt a festék, az anyagdarabot duplán véve, átfűzögette a cipőfűzőt. Ez nagyon jó választásnak bizonyult, mert volt tartása, és a vége be van műanyagozva, így viszonylag könnyen bele lehetett dugni a lyukakba. :)



3. Ezután kicsit otthagytuk a hajót, mert még időre volt szüksége, hogy megszáradjon. Elővettük hát a festékeket, és egy korábban vásárolt szivacsgumi nyomdát, amin szintén közlekedési eszközök vannak. (ilyen házilag is lehet készíteni).
Befestette Peti és lehetett nyomdázni.





De nemsokára előkerültek az autók, ezt nagyon szereti és már indult is a festék autós rally. :)))







Ezzel nagyon sokáig képes eljátszani.

4. Mikor megszáradt a festék a hungarocellen, visszatértünk és színes kis matricákkal (mosolygó fejek) díszítette Peti.


5. Aztán a hurkapálcára ráhúztuk a vitorlát és beledugta a hajó közepébe.






6. Előkerültek Gábor gogo's figurái is, akik szépen fel is szálltak a hajóra. :)


7. Kipróbáltuk a vízen is, szuperül működött. :)



Jó játékot kívánunk:

Ági és Peti
Ha van kedved, csatlakozz a ManóKuckó Facebook csoportunkhoz. Sok szeretettel várunk:
https://www.facebook.com/groups/484201874985583/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése