Majdnem olyan mintha...

Kedves ismerősöm Eszter jóvoltából, ma egy zenés foglalkozáson vettünk részt. A Claphandies nevű bölcsis mókáról már hallottam korábban Erikától, akik rendszeresen járnak kislányával.

Így hát reggel, miután a fiúk elmentek a suliba, gyors készülődés. Igaz, Peti fél 10kor kitalálta, hogy ő inkább mégis csak itthon maradna (és 9.40-kor indulnunk kellett volna), de aztán csak kiterelgettem valahogy az ajtón. A 20 perces sétából kb. 15-öt futva tettünk meg, hogy a kiszámíthatlan DublinBus-t elérjük. Szerencsére még vártunk is néhány percet a buszmegállóban, így kicsit összeszedtem magam. :)

Aztán már minden ment mint a karikacsapás, leszámaítva, hogy a parish center teljesen máshol volt mint a templom, és a templomon egyik ajtón sem volt kilincs, hogy legalább bementünk volna érdeklődni. Na, de azért sikerült bebocsájtást nyernünk, és a néni, aki ott volt, elmagyarázta, hogy merre is az arra. Szerintem maga sem gondolta, hogy megtaláljuk. De nem volt az olyan nehéz egy tapasztalt Dublin környéki lakosnak - mint amilyen én vagyok. :))))

 

Hurrá, megérkeztünk, és nem is mi voltunk az utolsók.

Nagyon kedves volt a hölgy, aki fogadott minket, és Peti tágra nyílt szemmel nézett körbe a terembe, inkább azt fontolgatta, hogyan tudna innen kiszökni. A lenti videoban látható sátor azonban nagyon tetszett neki, bár annyira nem hogy közelebb merészkedjen. Végülis a kicsi szőnyegekre kikészített  színes csörgők győzedelmeskedtek, így maradtunk. :)

 

A foglalkozás menete teljesen egyszerű, jópofa volt. Petinek azért kellett vagy 25 perc, mire elengedte a kezemet és nem lefelé hajtott fejjel ült az ölemben. Nem egyszerű...

A buborékok, labdák és színes kártya kereső nagyon tetszett neki. Ebben abszolút otthon érezte magát. :)
Ami láthatólag viszont nagyon távol áll tőle, az az állandó hurrázás, és hangos dobogás, taps stb. Kicsit furcsa volt neki - szerintem - az érzelmek ilyetén való kifejezése. :)

Nem voltak sokan azt hiszem 8 kisgyermek volt, amiből egy kislány állandóan körberohangált, várandós anyukája egy idő után már nem futott utána... Amúgy nem volt zavaró épp a hangos zene és dübörgés miatt, és állandóan kacagott, jókedvre derítve mindenkit. :)

Egyébként helyesek voltak az anyukák és a gyerekek is, és szimpatikus volt a foglalkozás vezető is. Jó volt egy kicsit betekinteni, hogy csinálják mások és eldöntöttem, hogy mindenképp megyünk szeptembertől. :)))

Az órán nem mertem fényképezni, de miután kijöttünk a teremből gyorsan lencsevégre kaptam. :)

 

 

 

Itt pedig egy kis ízelítő (a rizses rész helyett színes kártyákat kellett az ugyanolyan színű dobozkába tenni).

 

Összességében nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük szépen mégegyszer Eszternek a lehetőséget. :)