Translate

Translate

2013. október 23., szerda

Halloweeni készülődés 3.

A mai foglalkozás kicsit asztalnál ülősebb volt, mint máskor. Nem is készítettünk most kreatív dolgot, de azért találtam egy idevágót, amit, meg fogunk majd csinálni egy más időpontban.

Rögtön a közepébe vágtunk, mert mire észrevettem, Peti már behozta a kis székét és asztalhoz ült. :)

1. Asztali fejlesztés:

a) Hogyan folytatnád?

Ezt a múlt héten csináltuk először, most újra elővettük. Ebből a csomagból nyomtattam: http://www.overthebigmoon.com/halloween-pre-k-pack/ , a 8 . oldalt.


b) Párosító - összekötős

Az ugyanolyan színű szellemeket kellett megtalálni a jobb és baloldali oszlopokban. Nagyon ügyesen megcsinálta Peti. :)


c) Sorbarendezés nagyság szerint:

Nyert ügyem volt :)), az egyik legkedvencebb állata Petinek a cica. :) Mivel a korábbi, hasonló feladatoknál három figurával már egész jól ment, gondoltam egy nagyot és megreszkíroztam néggyel:



 
Aztán megkérdeztem tőle, hogy az 5. cicát hova tenné? Ez volt a második a nagyság sorrendben. Kis gondolkodás után, megtalálta:
 


d) Olló használat: nagyon belejött, már alig kellett segíteni. :)))


e) Puzzle: most kicsit nehezebb volt a feladat, mert 9 darabos kirakót választottam. Kinyomtattam két példányban (egy színeset és egy fekete-fehéret), a színeset szétvágtam és segítségül a fekete-fehéren kellett megtalálni a darabkákat.
Innen nyomtattam, 22. oldal: http://3dinosaurs.com/pdf/packs/halloween-tot.pdf



f) Matekos:
Mikor megláttam a Pinteresten ezt a gyakorló feladatot, rögtön megtetszett. http://www.pinterest.com/pin/155092780891119120/

Hihetetlenül kreatív, aranyos feladat, de azért még összeadást gyakorolni túl korai volna. Ezért egy kicsit a mértani formákat gyakoroltuk.
A szellemek hasára és az ablakokra, ajtókra blue-tac-kel ragasztottam fel a színes formákat, így azok cserélhetők, számokra, akár betűkre vagy más gyakorolandó dolgokra.

A feladat pedig egyszerű volt, minden szellemnek meg kellett találni, hol is lakik. Peti nagyon aranyos volt, mindegyik szellemre mondta, hogy ez Anya szellem, ez Apa szellem, ez Gábor szellem, ez itt a Petike szellem. :)
Nagyon jó kis játék volt, csak bíztatni tudok mindenkit, próbálja ki. :)
 



Ahol nem tüntettem fel, hogy honnan nyomtattam (szellemes összekötős, cicás), ezen az oldalon tudtok feliratkozni az oldal hírlevelére és elküldi nektek a szerző.
http://www.giftofcuriosity.com/printables/


2. Kreatív:

http://www.allkidsnetwork.com/crafts/halloween/peek-a-boo-ghost.asp




Jó játékot kívánunk: Ági és Peti

Sok szeretettel várlak A HáziManóKuckó facebook csoportjában. Csak kattints ide: https://www.facebook.com/groups/484201874985583/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése